A múlt héten lezajlott egy világbajnokság, ahol magyar sikerek születtek, de szinte sehol nem lehetett olvasni róla. Ennek talán az az oka, hogy ma Magyarországon a sárkányahajózás két szövetség alá tartozik. Van egyrészt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sárkányhajó szakága, másrészt már a kezdetektől megalakult önálló szövetségként a Magyar Sárkányhajó Szövetség, ami nem szeretne beolvadni az MKKSZ-be. (Erről van egy legendának tűnő történet, miszerint annak idején úgy osztották fel a világot a vízi emberek, hogy ahol előre néz az evezős, az kajak-kenu, ahol hátra, az evezős szövetséghez tartozik.) Ez a kettősség világ szinten tapasztalható, de az is látható, hogy a nemzetközi mezőnyben egyértelműen azok az országok sikeresek, ahol ezt a sportot önállóan, nem más sportok kiegészítőjeként kezelik. Ez a sport igazi csapat vízisport, ahol az evezősök fizikai állapóta és technikai tudása mellett igen fontos az is, hogy ezt a tudást 22 embernek közösen kell nyújtania. Az evezősök felkészültsége mellett a versenyek megmutatták, hogy igen lényeges a jól képzett kormányos és dobos szerepe is. Talán ez a kettősség, és az a tény, hogy ma Magyarországon (egyébként jogosan) a kajak-kenu nagyon népszerű és támogatott sportág, így a sajtója is jobb, addig a MSSZ-ben sportolók igazi amatőrök: a versenyzők maguk finanszírozzák a versenyekre való kijutást, és kissé esetlenebbek a sajtó kezelésében is.
Visszatérve a versenyre: múlt héten zajlott az IDBF – Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség - szervezéseben IX. Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság, ahol jelentős magyar eredmények születtek. Az IDBF 1995 óta kétévente megrendezett hivatalos Sárkányhajó Világbajnokságain eddig kétszer állt nagyon közel magyar legénység a dobogóhoz: 1999-ben Nottinghamben, 2007-ben Sydneyben negyedik helyzést értek el a magyar hajók. Az elmúlt hétvégén a 9. Nemzetek Közötti Sárkányhajó VB-n, a csehországi Racicében sikerült ezt a gátat áttörni és érmekkel hazatérni. Az éremgyűjtést a seniorok kezdték 2000 méteren, ahol az oroszokat 5 másodperccel megelőzve szerezték meg a győzelmet, és lettek aranyérmesek. Ezt követte az U23-as vegyes legénység, akik 34 századra lemaradva az első mögött lettek ezüst érmesek. Néhány senior fiú duplázott és a senior vegyesben is begyűjtött egy bronzérmet. Az eredményekből is látszik, hogy a magyarok a hosszú távú versenyszámokban eredményesebbek, mert a rövidebb távokon már csak két bronz érem jutott az U23-asok jóvoltából 200 és 500 méteren.
A nagyon erős mezőnyben a Premierek eredményei is igen értékesek. Itt az európai legénységeknek az is nagy eredmény volt, ha sikerült bekerülni a nagy döntőbe az ázsiaiak és az észak-amerikaiak közé. A Premier Open ötödik lett 500 méteren, a Premier Vegyes hatodik lett 2000 méteren és a Premier Nők szintén hatodikak lettek 200 méteren.
sárkányhajó bérlés
sárkányhajó bérlés


Hozzászólások
Eddig 10 komment érkezett (
)
1.
Nefelejcs
2009. 09. 03. 13:31
Ezek nagyon szép eredmények, és tényleg fáj, hogy nincs közhírré téve.
(off: a fenső képen valaki karján Irán van írva, ki ez? És hogy néz ki egy sárkányhajó?)
2.
trotechnikus (szerkesztő)
2009. 09. 03. 14:01
Ö egy iráni nöi evezős, képek itt: http://www.dunaisarkanyok.hu/
3.
trotechnikus (szerkesztő)
2009. 09. 03. 14:20
és egy klasz video a 2008as EBről itt: http://www.youtube.com/watch?v=1mnb2MeSFxE
4.
Sherpa
2009. 09. 03. 20:15
kedves trotechnikus,
ezt a postodat szívesen kitettem volna szerki ajánlóba, viszont ez nem lehetséges, ha nincs avatárod, ezért kérlek, tölts fel avatárt (képet) magadnak, hogy amikor megjelenik postod a címoldalon, ne szellemavatár álljon mellette
ezt megteheted a saját blogom, személyes dolgok, "van képem hozzá" menüpontja alatt, ahol célszerű a kis és a nagy képet is feltölteni
természetesen, ha nem szeretnéd, hogy postod kint legyen az ajánlóban, akkor a kérés tárgytalan
köszönjük
sherpa
közösségi szerkesztő
5.
Nefelejcs
2009. 09. 04. 9:02
ÓÓÓÓÓ, nagyszerű érzés látni a magyar zászlót lebeni a szélben, a fiúkat, ahogy egyre gyorsabban belehúznak, és ahogy emelik a lapátot!!!
Köszi!!
Tényleg jó a video, a zene és szépek a hajók is. Életemben nem láttam még ilyet.
6.
kalimpa
2009. 09. 04. 10:38
Jaj de kicsi a világ a Matka Marci rokonunk!!! :D
Én is dühös vagyok, mert MArci nagyon tehetséges mindenféle magyar, meg európai, meg világbajnokságokon nyertek már, mint ifjoncok. És itthon kuss van erről.
A magyar lyányzó meg Moszkvában lett világbajnok, arról sem hallunk semmit.
Csak a foci
7.
kalimpa
2009. 09. 04. 10:40
és azt elfelejtetted megírni, hogy egyik csapatunk tagjai aranyérmesek lettek, és a bíró ellenére óvták meg és lettek végül másodikok....
8.
trotechnikus (szerkesztő)
2009. 09. 04. 11:23
Szia Kalimpa nem véletlen nem írtam erről mert ez nem Prágában történt hanem a világjátékokon ahol a kajakkenus sárkányhajósok vettek részt.
9.
kalimpa
2009. 09. 04. 11:43
Tudom a kajakkenus sárkányhajósok valahol Ázsiában voltak, Thaiföld, vagy valami ilyesmi, utána karanténban is voltak. Ez az olimpiai játékokból kimaradt sportok világjátéka volt, nem?
10.
trotechnikus (szerkesztő)
2009. 09. 04. 12:00
De igen, sajna nekünk arra nem volt pénzünk minket nem támogat senki.
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.